A gótika idején a festészet túlnyomórészt még mindig az egyház szolgálatában állt, de komoly átalakuláson ment keresztül. Fokozatosan eltűnt az alakokat szegélyező vastag kontúr, melynek hatására oldódni látszott a képek merevsége. Megjelenik a természethű ábrázolásmódra való törekvés, érzelmek megjelenítése és a környezet. A mozgás és a drapéria ábrázolása is finom vonalvezetést és lágy festőiséget igényel. A gótikus festészet legfontosabb alkotásai falfestmények, az oltár díszítését szolgáló táblaképek, szárnyas oltárok és kódex illusztrációk. A miniatúra festészetben is lassan kiszorul az arany háttér és valódi teret ábrázolnak.  A freskó némileg visszaszorult az előző korszakhoz képest, helyét az üvegfestészet foglalta el. Összefoglalva:

• merev hagyományoktól elválik
• rövidülés megjelenése
• plasztikus felületábrázolás, a tér ábrázolása
• tér, levegő háttér
• üvegfestészet, fő színek
• szárnyas oltár, biblia képes megjelenítése

Francia festészet: "A tanácsosok Madonnája", Louís Dalmau munkája 1445-ből. Flandriában tanult, ez az alkotása, mely Jan van Eyck stílusára emlékeztet, Barcelonába készült, a városháza kápolnája részére. A francia késő gótikus festészet legnagyobb mestere Jean Fouguet, az arcképfestésben és a kódexillusztrálásban egyaránt kiváló. Az ő és a Limburgi testvérek miniatúrái számos franciaországi vár és város korabeli képét őrizték meg számunkra. Az egyik legjelentősebb gótikus várkastélyról, a francia királyok egykori lakóhelyéről, a középkori Louvre-ról is Limburg miniatúrája maradt fönn csupán - a 15. század elejéről. "Berry herceg órái " című kódex őrizte meg számunkra ezt a képet. A gótikus képzőművészet egyik jelentős ága az üvegfestészet. A gótikus templomépítészet törekvése - hogy a bevilágítást fokozza és ezért növelje az ablaknyílásokat - vezet a műfaj virágzásához. A hatalmas ablaknyílásokat színes üvegelemekből, ólompálcákkal összefogott - mozaikszerűen összeállított, vallásos tárgyú nagy méretű képek, ill. dekoratív üvegfelületek zárják el. A sokszínű üvegen át beeső fény a belső térben különlegesen szép hatású. A Franciaország, Németország és Anglia számos templomában megőrzött üvegablakok közül kiemelkednek a franciaországi Chartres-i székesegyház, a párizsi Notre Dame és Sainte-Chapelle csodálatos kompozíciójú és színű, nagyméretű üvegfestményei.

Németországi gótika festészetéből: A "Krisztus ostorozása" c., 1514-ben készült festmény, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található, hozzá tartozó három táblaképpel együtt, egy egykori oltárszárny képe volt. A kép a gyűjtemény problematikus darabjai közé tartozik. Az Ostorozásnak ez a hangsúlyozottan kegyetlen ábrázolása jól illik az évszám által jelölt időszakhoz, annál több gondot okoz a tábla származási helyének megállapítása. Stílusában Dürertől és a dunai iskolától származó elemek keverednek, a színek úgy ragyognak, mint Albrecht Altdorfernél, Wolf Hubernél. Mindehhez egészen különös, zabolátlanságig menő mozgalmasság járul. Az alacsony, nyomot térben, a feleslegesen sok oszlop között a figurák nyilvánvalóan nem képesek szabadon mozogni, gesztusaik ezáltal még erőszakosabbnak látszanak. Az oszlopok nem kínzókamrára, hanem előkelő csarnokra utalnak, a bal felső sarokban levő, leselkedő fej mintha maga a helytartó lenne. A 16. század elején az oszlop ritkaságszámba ment az Alpoktól északra fekvő területek építészetében, ennek megfelelően festészeti ábrázolásain is, tehát emelte egy terem ünnepélyességét, modernné, olaszossá tette. Ugyanakkor a furcsa gyűrű formájú díszek miatt, amelyek hol itt, hol ott vannak ráhúzva a törzsre, mégiscsak durvává, barbárrá lettek. A szakirodalom általában erdélyi származásúnak vélte azokat a táblákat, amelyek közül ez a jelenet való, mondván, hogy ilyen különböző hatások együttes jelentkezésére ott voltak a legalkalmasabbak a körülmények. Minthogy azonban ma már Salzburgból és Hessenből is ismerünk hozzájuk nagyon hasonló darabokat, ezt az érvet nem tekinthetjük döntőnek. A táblakép festészet nagy németalföldi mesterei a 15. század első felében Jan van Eyck és testvére Hubert, fő művük a belgiumi Gent városa székesegyházában az ún. genti szárnyasoltár. A "Rózsafás Madonna" a kölni gótika bájos emléke. Az „alázatos Madonnát” - azaz Máriát ábrázolja amint egy a földre helyezett párnán ül, ölében tartva gyermekét. Angyalok veszik körül őket, akik virággal és gyümölccsel kínálják a kis Jézust. A háttérben két gondos angyal arany brokátfüggönyt tart Mária mögé, hogy emlékeztessék a szemlélőt a győzedelmes Madonna uralkodó voltára. Ugyanakkor a drapéria elválasztja a szent családot a világtól biztosítva nekik a meghitt környezetet. Fölöttük látható az Atya és a Szentlélek. A szentháromság ilyen jelenléte az anyával a központban utal a szeplőtlen fogantatásra is. Az alacsony kőfallal körülvett kert is Mária tisztaságát jelképezi. A látványos virágszőnyeg és rózsalugas felidézi az Éden kertjét. Az előtérben elhelyezett zenélő gyermek angyalok fontos szerepet játszanak az idilli hangulatteremtésben.

A gótikus festészet első nagy mestere Itáliában a kor legnagyobb festője, Giotto di Bondone (1267-1337). Fő művei Assisiben a San Francesco-templom Szent Ferenc életét ábrázoló falkép-sorozata, a padovai Cappella dell'Arena Mária életét elbeszélő freskói és a firenzei Santa Croce templom két kápolnájának falfestményei.   Utolsó ítélet (Padova, freskó, 1306): a templom bejárati falát az impozáns Utolsó ítélet jelenetei díszítik. Ugyanolyan lényegre törő, mint az oldalfalak jelenetei. A 9. és a 10. században az utolsó ítélet ábrázolása a Jelenések könyve alapján a trombitáló angyalokkal az egyik legnépszerűbb téma lett Európában. Ezeken a festményeken Krisztus mint a világ bírája jelenik meg. Új elem itt az, hogy egyesíti a Krisztust imádó angyalok karát és az utolsó ítélet elemeit. A festmény alsó felén, a hatalmas kereszt egyik oldalán szentek és áldottak láthatók, amíg a másik oldalon démonok és a kárhozottak, akik a pokolra ítéltettek. Fölöttük mintha a menny szélén ülnének, trónol a tizenkét apostol. Valamivel magasabban az ablakok mindkét oldalán az angyalok nyolc kara figyelhető meg, míg a nyolcadik kar a középpontban lebeg tartván – a fal síkjából kiemelkedő – mandorlát a Bíró magasztos alakjával. Négy angyal fújja a kürtöt a világ négy égtája felé jelezvén az ítéletnap eljövetelét. A kar angyalai a keresztes hadjárat zászlait viszik, sisakot és vértet viselnek amint Krisztus égi seregét vezetik. Így a kilenc angyali rend egyben a végítélet hatalmas erejét is jelképezi. Az alakok arányainak merev skálája, mely a fontossági sorrendet igyekezett kihangsúlyozni (itt például Krisztus hatalmas és a megváltottak, valamint a kárhozottak apró alakjai) nem járul hozzá a teljes harmónia megteremtéséhez; az állandó léptékváltás megzavarja a művészt abban a törekvésében, hogy rendet csempésszen a kompozícióba. Fernando Gallego az egyik legnagyobb kasztíliai festő, aki alkalmazta a flamand-spanyol ábrázolási stílust, és aki 1466 és 1506 között Salamancaban működött. Vannak bizonyos hasonlóságok Gallego festményei Dirk Bouts alkotásai között, de míg az utóbbi spanyol stílust követ, Gallego igyekezett meggyőzően ábrázolni a teret, és alakjait szabadabban helyezte el, de még mindig követve a gótikus modor szögletességét, mint látható a "Vízkereszt" táblaképén.

Kaskaslomnic, László-legenda részlet, 1320-as évek

A gótika alapvető szerkezeti, formai és tartalmi jegyei ugyan Magyarországon csakúgy mint máshol, elsősorban az egyházi rendeltetésű műalkotásokban jelentkeznek, a világi művészet mégis mind nagyobb jelentőségre tesz szert, és az új igények hathatósan segítik az ábrázoló művészetek önállósodási folyamatát. A történeti és művészeti szálak egységgé fonódnak  a hazai gótikában, s keltik életre a maguk európai gyökerű, de egyszersmind sajátosan helyi művészetét. Az 1290-es években épített, szepességi kakaslomnici plébániatemplom sekrestyéjében fennmaradtak töredékek a  Szent László legendáját ábrázoló egyik legrégebbi falfestményciklusból. A falképek a szent király és a kun harcának utolsó epizódjait ábrázolják: a lóról hátrafelé fordulva nyilazó kunt, a birkózás jelenetét, végül a lányt - nevét : Ladiua, is tudja a festő -, amint megöli a kunt. A háttér semleges, a tájnak csupán jelzett elemeit láthatjuk. A kifejező körvonalakkal és élénk színekkel megfestett folyamatos jelenetsor a figurák típusai, a kifejező, hajlékony körvonal szerepe tekintetében a klasszikus gótikus festészet hagyományait követi.

Szentháromság (oltárkép, 1471)

A kép a Szentháromság egyik különös típusát, a Kegyelem trónját ábrázolja, ahol a trónoló Atyaisten keresztre feszített fiát tartja maga előtt, a Szentháromság harmadik tagja, a Szentlélek galamb alakjában lebeg Krisztus feje felett. Az Atyaisten trónjára "égi sátor" borul, amelybe az angyalok által széthúzott függöny enged bepillantást. Bár a Szentháromság ábrázolásának ez a típusa a 12. század óta ismeretes, a halott Krisztus tiszteletének újraéledésével, a 14. század végén és a 15. században válik újra kedveltté. A széthúzott függönyű sátor, amely a csodás látványt kiemeli, először a németalföldi festészetben jelenik meg az 1430-as évek vége felé. A németalföldi művészet távoli hatása stiláris jegyeken érezhető, mint az angyalok megnyúlt arca vagy az Atyaisten ruhaszegélyének és dicsfényének drágaköves berakása. Németalföldi hatásra utal az oltár szárnyképeinek stílusa is.

A középkori Magyarország egész területén számos templomban láthatók gótikus falképek. A táblakép festészetet szárnyas oltárok képviselik. Kiemelkedők a csak képeit jelző monogramjáról ismert M. S. mesternek a passiót ábrázoló táblái a 15-16. század fordulójáról az esztergomi Keresztény Múzeum tulajdonában. A szárnyas oltárok fő része az oltárasztal (mensa) és az oltárasztal hátsó oldalán, hosszába fektetett deszkaalapzaton (predella) felépített szekrény. Ez a középrész lehet festett táblakép is. A 14. században és a 15. század elején gyakori volt Magyarországon a festett oltár, akárcsak Itáliában. A korszak legkiválóbb alkotása, amely összetett stílusának elemeiben, a különböző magyarországi stílustörekvések egyeztetésében és kifejezésében az ország központja felé mutat, Kolozsvári Tamás garamszentbenedeki festett oltára. Magas színvonalon egyesíti a franko-flamand udvari művészet kompozícióit, tájszemléletét, figuratípusait. A lágy tömegekbe rendeződő, gazdagon lehulló ruharedők, az akár szélsőséges érzelmektől áthatott arcok, a virágokkal telehintett tájak, a rövidülésben láttatott fejek nem pusztán stíluselemek, hanem személyes festői világ alkotórészei. A Trencsénből származó, 1440-1450 körül készült "házi oltár" kisméretű Madonna-ábrázolását a barokk korban megújított ereklyetartó keret a 14. század végi kegyképekhez teszi hasonlóvá. A Madonna típusa is a kegyképek újabb átfogalmazásáról vall. Ezt erősíti meg koronájának drágaköves berakást utánzó domborítása, Mária és palást csatját megfogó gyermek Jézus közvetlen kapcsolata. A középkép és a szárnyak alakjainak stílusa között megfigyelhető némi eltérés. Bár kivitelezésük szempontjából igen közel állnak egymáshoz, a szárnyképek mégis jobban kötődnek a lágy stílushoz, míg a Madonnán az éles törésű ruharedők, a csavart fejkendő, a lefelé tekintő szemek a modernebb németalföldi törekvések hatására utalnak. Mária megnyúlt ujjainak finom rajzossága is bizonyítja, hogy a kép mestere a 15. század közepi magyarországi festészet legjobb alkotói közé tartozott.

M. S. Mester:  Mária és Erzsébet találkozása

A magyarországi késő gótikus festészet legjelentősebb mesterének, M. S. mesternek életével kapcsolatban ez ideig semmilyen írásos adatot nem ismerünk. A budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Mária és Erzsébet találkozása c. képe bizonyságot tesz arról, hogy e nagy festő mily utolérhetetlen bensőséggel, meleg emberi érzéssel tudta a dráma komor akkordjai mellett a líra finom zengésű húrjait is megszólaltatni. Erzsébet alattvalói kézcsókkal köszönti Máriát, akiben Isten anyját ismeri fel. A szereplőkkel egységet alkotó idilli táj tovább fokozza a kép költői hangulatát. A Vizitációnak ez az ikonográfiai típusa, ahol a két szent nem Erzsébet házánál, hanem a szabad természetben találkozik, a németalföldi táblakép- és könyvfestészetben terjedt el legkorábban. Az előtérben ábrázolt virágok, az írisz és pünkösdi rózsa Mária-szimbólumok, MS mester képén a kompozíció sarokpilléreivé válnak. Ezek a "növényportrék" közvetlen természettanulmányokat feltételeznek, melyek többek között herbáriumok révén is terjedhettek.