A farkas ll. : A farkas nem rossz, csak annak állítják be őket... |
A farkas nem rossz, csak annak állítják be őket...
2007.01.06. 08:55
A régmúlt idôkben a farkast nem tartották ellenségnek. Nem hordtak össze róla tücsköt-bogarat, nem próbálták ázsióját porig rombolni. Olykor még istenként, szentként is tisztelték. A legenda szerint Dzsingisz kán, a nagy mongol hódító egy farkastól származik, s egyes észak-amerikai indián törzsek is az ordastól származtatják magukat. Romulust és Remust, Róma alapítóit a legenda szerint farkas nevelte fel, Görögországban pedig a férfiasság szimbólumaként emlegették: Aphroditét, a szépség és a szerelem istennôjét sokszor egy nagy farkas társaságában ábrázolták.
A sötét középkorban aztán megváltozott a kép. A farkas szinte jelképpé vált, de nem pozitív jelképpé: a gonoszság, félelmetesség, kegyetlenség szimbólumává. Megjelent a farkassá változó ember („Farkasember”) azóta is ismert figurája, s a rémtörténetek szájról szájra jártak. Az ordasok ellen szabályos irtóhadjáratokat rendeztek; Angliából ki is pusztították az ott élô alfajt.
A legtöbbet azonban talán a gyermekmesék ártottak a farkasoknak: szinte valamennyiben ártó, vérengzô fenevadként mutatják be ôket. A kisgyermekek a legfogékonyabb korukban hallják ezeket a történetek, s az rögzül bennük, hogy a farkas félelmetes, irtandó féreg. Ha közvetve is, de a Piroska és a farkas címû klasszikus többet ártott szegény ordasunknak, mint ezernyi puska.
|